Sport után arcápolás 4 lépésben

Sport után arcápolás 4 lépésben

Sportolni egészséges, azonban, sokan nem tudnak arról, hogy a sportolás igen erősen meg tudja terhelni a bőrt, ami bőrirritáció formájában jelentkezik. Sajnos erősen izzadunk sportolás közben, ilyenkor sokféle ásványi anyag, valamint só oldódik fel, ami miatt hiány keletkezik a bőrünkben, és ezért sokkal érzékenyebbé válik a bőrünk. Annak személy szerint iszonyatosan örülök, hogy egyre több embernél helyet kap a hétköznapokban a testmozgás, hiszen ezzel nagyon sokat tesznek az magukért, és jó példát mutatnak a gyerekeknek is. De nem csak a felnőttek körében tapasztalom ezt a pozitív változást, egyre több gyereket látok kint. Persze nem kell, hogy edzéseket hajtsanak végre, már azzal is sokat tesznek az egészségükért, hogy kint játszanak a többiekkel. Azt gondolják a vidékiek, hogy a városi gyerekek állandóan bent ülnek, ezzel szemben a panelek közötti játszóterek egyre inkább telnek meg kisebb-nagyobb gyerekekkel, akik egymással is szívesen játszanak, hintáznak, fogócskáznak.

A kritikus pontokra szeretem mindig felhívni a mozgó társaim figyelmét, persze ezt csak a felnőttekkel szoktam eljátszani, futás közben osztogatom a kéretlen, de hasznos tanácsaimat. Azt gondolnád, hogy negatívan fogadják az emberek, de azt hiszem, hogy sikerül mindig olyan hangsúlyt megütnöm, amiből valóban érződik a segítő szándék, így mindig meghallgatják a mondandómat. Persze az már más téma, hogy tényleg betartják-e az elmondottakat, és ha igen, milyen mértékben, de azt elmondhatom, hogy volt már olyan, akivel összefutottam egy másik futás alkalmával, és boldogan mesélte, hogy mennyi pozitív hatás érte, mióta betartja az általam javasoltakat, és mennyire hálás, hogy akkor megállítottam, és felhívtam a figyelmét néhány dologra. Mindig örömmel meghallgatom ezeket a visszajelzéseket, ilyenkor tudom, hogy van értelme a kis hadjáratomnak, és hogy jót teszek azzal, hogy nem tartom magamban az információkat. Nem véletlenül írom ezt a blogot sem, hiszen pontosan az a célom, hogy minél több érdekes, hasznos és akár gyakorlati tanácsokkal ellássam a kedves olvasókat.

Rendszerint több dolgok is elmondok a beszélgetések során, például azt, hogy nagyon fontos, hogy az elveszített folyadékot edzés után mielőbb pótoljuk, valamint, hogy zuhanyzás után alaposan töröljük magunkat szárazra, ugyanis, ha hagyjuk, hogy a bőrünkről elpárologjon a víz, akkor ez a párolgás még több nedvességet fog elvonni a testünkből. Különösen figyelnünk kell a hónalj és a mell alatti részre, de az arcápolás rutinról sem szabad megfeledkezni.

A Florence Bio Cosmeticsnek van egy olyan arcápolás rutin csomagja, amely négy lépésben táplálja az arcbőrt. Ez azt jelenti, hogy a csomagban kapunk egy arctisztító tejet az arc tisztításához, valamint a tonizáláshoz egy arctonikot, és a szérumozáshoz egy C-vitamin szérumot, valamint a hidratáláshoz egy anti-aging hidratáló arckrémet. Ezeket napi szinten lehet használni, a lépéseket pedig pontosan ebben a sorrendben lehet követni.

Az arctisztító tejnek az a lényege, hogy mindent alaposan lepucoljon az arcunkról, és ezzel egy időben hidratálja is az arcot, ez úgy lehetséges, hogy tartalmaz hialuronsavat, aloe verát, édes mandula- és ricinus olajat, shea vajat, rizskorpa kivonatot, és még E-, valamint C-vitamin is található benne. Ezen összetevők összességének köszönhetően már a tisztítás szakaszában történik extra táplálás is.

Az arctonik is tartalmaz hialuronsavat, viszont ebben a tonikban megtalálható még damaszkuszi rózsavíz, és van benne még csipkebogyó kivonat is. Ezek nagyon jól el tudják távolítani a megmaradt sminket, illetve szennyeződést az arcról, valamint a pólusokat összehúzza.

A harmadik termék a csomagban egy C-vitamin arcszérum, ami nagyon jó hatással van a pattanásokra, a napfoltokra, a ráncokra, valamint a fakó arcbőrre, és nagyon jó mértékben javítja a finom vonalakat, és fiatalosabbá teszi a napsütötte bőrt. Szintén tartalmaz hialuronsavat, C-vitamint és E-vitamint, valamint különféle olajokat.

A negyedik termék a hidratáló arckrém, ami a hialuronsavon, C-vitaminon és E-vitaminon kívül shea vajat, jojobát, aloe verát, valamint édes mandulaolajat is tartalmaz.

Ennek a négy terméknek az együttes használatával elérhető az, amit mindannyian szeretnénk: természetesen ragyogó, csodaszép arcbőr. Amit a termékekről érdemes még tudni, hogy olyan organikus összetevőket tartalmaznak, amelyek garantáltan bio gazdaságból származnak. Nem tesztelték állatokon. A csomagokban található termékek mindegyike vegán termék. Mindegyik terméket Olaszországban fejlesztették ki, és ott is gyártották. Nagyon fontos, hogy ezek a termékek klinikailag és bőrgyógyászatilag is tesztelve vannak, valamint, hogy egyik termék sem tartalmaz parabént, szulfátot és mikroműanyagokat, ellenben garantálja a hidratált, feszes, csodálatos és ragyogó bőrt.

A természetes hatóanyagokat tartalmazó arcápolása rutincsomag a Florence Bio weboldalról egyszerűen házhoz rendelhető. A weboldalon keresztül lehetőség van online fizetésre, de egyébként a házhozszállítás során a futárnál is ki lehet fizetni a megrendelt csomagot, ebben az esetben az utánvételes fizetésnek van egy 290 forintos díja, amit érdemes figyelembe venni, viszont ennek előnye, hogy lehetővé teszi azt, hogy a csomagot a futárnál készpénzben, vagy bankkártyával fizessük ki. Bár szerintem, ha már valaki úgyis bankkártyával fizetne, akkor érdemes inkább az online bankkártyás fizetési lehetőséget választani, egyszerűbb és a futár is mehet gyorsan a dolgára, miután átvettük tőle a csomagot. A bankkártyás fizetéstől még mindig sokan ódzkodnak, pedig teljes mértékben biztonságos, a biztonságos fizetés pedig a magyar Barion rendszeren keresztül történik.

A megrendelésre 30 napos pénzvisszafizetési garancia van, így, ha nem hozza a kívánt hatást a termék, akkor vissza lehet igényelni a pénzt. De őszintén igazán meg lennék lepődve, ha lenne olyan, aki nem tapasztalja a csomaggal elérhető pozitív változásokat.

A szállítás teljesen ingyenes, és ami nagyon nagy segítség szerintem, hogy a várható kézbesítés dátuma minden esetben fel van tüntetve az oldalon. Az eddigiek alapján azt tudom mondani, hogy a kézbesítés általában kettő munkanapon belül meg szokott történni. Ráadásul most a csomag 20% kedvezménnyel érhető el, így jobban megéri megvenni magát a csomagot, mint egyesével a termékeket. Persze erre is lehetőség van a weboldalon, de akkor másik végösszegre számíthatunk, ráadásul több kattintásunkba is kerül.

Kisebb értékű termék esetén 1790 forintba kerül a szállítás Magyarországon belül, ez a szállítási díj13 ezer forint alatti vásárlásra vonatkozik csak. 13 ezer forint felett a szállítás ingyenes, ezért ingyenes a rutin csomagnál is a kiszállítás A csomagokat a GLS futásszolgálat viszi házhoz, ami szerintem nagyon szuper, hiszen tőlük mindig kapunk emailt és én még SMS-ben is szoktam értesítést kapni arról, hogy mikor érkezik a csomag, valamint a futárt is bármikor elérem telefonon keresztül, így pontosan le tudjuk egyeztetni az átvétel időpontját.

Az első rendelésnél észrevettem, hogy a megrendeléshez nem kell regisztrálni az oldalon. Úgy néz ki a rendelési folyamat, hogy amikor a kosárba tesszük a terméket, utána a kosár oldalon meg lehet nézni az összegzőt és a tovább a pénztár oldalra gombra kattintva pedig meg kell adni a számlázási adatokat, valamint hogyha a számlázási cím nem egyezik meg a szállítási címmel, akkor lehetőség van külön szállítási címet megadni. Ha nem adunk meg külön szállítási címet, akkor értelemszerűen a számlázási cím lesz a szállítási cím is. Ezután fizetési módot kell választani, és már lehet is rögzíteni a megrendelést. Ha te is szeretnél egy olyan arcápolási rutint kialakítani, amihez olyan termékeket használhatsz, amelyek organikus hatóanyagokat tartalmaznak, és nincs benne semmilyen káros összetevő, akkor mindenképp érdemes lesz kipróbálnod a Florence négylépéses arcápolás rutin csomagját, amelynek köszönhetően nem kell külön egyesével megtalálnod a megfelelő termékeket a napi arcápolásodhoz, hanem egy csomagon belül megkapsz mindent, amire szükséged van. A végeredményre pedig minden ismerős irigykedni fog majd, legyen szó napfolt éltüntetésről, a pattanások számának csökkenéséről vagy akár a teljes eltüntetéséról, az öregségi foltok halványításáról. A fiatalos és ragyogó bőr mindenkinek hamar szemet szúr, nekem volt olyan, amit már az első alkalom után tapasztaltam, 15 nap után pedig mindenki számára látható változást értem el a komplex arcápolást biztosító csomagnak köszönhetően. Azt hiszem, még soha nem volt ilyen könnyű dolgom, és legfőképp nem értem el soha olyan eredményeket, mint ezzel a csomaggal, amivel minden nap egyszerűen letudhatom a tisztítást, tonizálást, szérumozást és hidratálást.