Spórolás napelemekkel

Spórolás napelemekkel

A gyerekeink valamiért odavannak a sportolásért. Nem tudom, honnan örökölték, mert se én, se a férjem nem vagyunk sportos típusok. Maximum egy kis tollaslabdázás, heti egyszeri uszoda, hogy ha már nagyon fáj a hátunk, de ennyi. Mindenesetre örülünk, hogy szeretik a sportot, mert tudjuk, hogy így nem lesz gond az egészségükkel.

Az idősebbik lányunk, Leila, nemrég kezdett el ötpróbázni, aminek ugyan nagyon örülünk, anyagilag viszont kissé megterhelő. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokba kerülnek az edzések, de nincs szívünk megtagadni ezt tőle, mert látjuk, mennyire élvezi, egyfolytában csak az ötpróbáról beszél.

Ezért hát próbálunk inkább más dolgokon spórolni, mint az élelmiszeren és az öltözködésen. Nemrég azonban egy felújítás is elkerülhetetlenné vált, a házunk tetőszerkezete ugyanis jelentősen meghibásodott. Szakembert hívtunk, aki miközben felmérte a helyzetet, megjegyezte, hogy mivel nagyon jó a házunk fekvése, érdemes lenne elgondolkodnunk egy napelem rendszer beszerelésén. Tudtuk, hogy a napelemekkel sokat lehet spórolni a villanyszámlán, ezért megtetszett az ötlet. A kérdés már csak a napelem ára volt. A napelem ár mellett pedig annak beszerelését is figyelembe kellett venni. Kis keresgélés után aztán találtunk egy oldalt, amin minden hasznos infó le van írva a napelemekről, és ahol árajánlatot is kérhetünk. A beszerelés díja nekünk nagyon fontos szempont volt, hiszen a gyerekek edzései miatt eléggé meg kellett húznunk a nadrágszíjat. Aztán kiderült, hogy nem is olyan magas a napelem ára, mint gondoltuk. Meg hánytuk-vetettük a dolgot, és végül úgy döntöttünk, a tetőjavítás mellett a napelemeket is felszereltetjük.

Néhány hét alatt el is végezték a munkálatokat. Azóta bebizonyosodott, hogy tényleg sokat lehet spórolni a napelemekkel. A villanyszámláink radikálisan lecsökkentek, pedig ugyanannyi áramot használtunk, mint előtte. Így több pénz maradt a gyerekek edzéseire, az edzőruhákra és a megannyi eszközre.

Rájöttünk, hogy sokszor egy kis befektetésre van szükség, hogy később spórolhassunk. Úgy számoltuk, hogy a napelemek beszerelésére fordított pénz néhány év alatt megtérül, utána már csak profitálni fog. A gyerekek edzéseit pedig még legalább tíz évig finanszíroznunk kell, ha továbbra is ilyen irányú marad az érdeklődésük.  De a lényeg, hogy találtak valamit, amit szeretnek csinálni, mi pedig mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy támogassuk őket ebben. És ha emellett még környezetbarát is az energiaellátásunk, az már csak hab a tortán.