Hála ennek az oldalnak, most már együtt tudok sportolni kutyámmal

Hála ennek az oldalnak, most már együtt tudok sportolni kutyámmal

Az életem szerves része a sport, de nem mindig tudom kiélvezni teljesen, hiszen nem csak ebből áll az élet. Viszont hála ennek a weboldalnak, amit találtam, most össze tudom kötni a kutyasétát és a sportolást. Így Bucky-nak és nekem is ki lesz elégítve a mozgásigénye és talán még annál is közelebb kerülünk egymáshoz mint eddig. Egy picit mindig is sajnáltam, hogy a párom többet foglalkozik vele, mint én. Ettől függetlenül természetesen imádjuk egymást, de ez egy új lehetőség.

És mindennek ez a weboldal a kiváltója, ennek köszönhetek mindent. Most, hogy beütött a pandémia (haha most, már egy éve) rászorultunk, hogy amit csak lehet, azt inkább online vegyük meg, ne pedig személyesen. Szóval elég sok weboldal került már elé különböző alkalmak révén, de szerintem ez, vagyis az esxpresszbolt.com viszi a prímet mind közül.

Tényleg úgy van összerakva a kínálat, mintha egy rendes boltba mennél be, és itt megtalálsz mindent, ami a szíved vágya lehet: sporttól elkezdve a főzésen át a lakberendezésig mindent. Ha kisgyerek van a családban, neki is találsz itt játékot, de ha szingli vagy, akkor sem maradsz hoppon. Kertészkedni, barkácsolni szeretsz? Látogass el az expresszbolt.com-ra, biztos, hogy megtalálod, amit keresel! Inkább a gép előtt ülsz, vagy az elektronikai eszközök vonzanak, itt olcsón és jó minőségben rendelhetsz belőlük, hogy aztán szíved szerint élhess a hobbidnak.

Igazán lenyűgöző, hogy egyszerre nagyon sok mindent el tudnak juttatni az emberhez, és nagyon olcsón. Mármint olyan “Kínából rendeltem” olcsón, csak itt nem kell hónapokat várni a kiszállításra, hanem elég csak 3 munkanapot. Persze, de mi van a szállítási költséggel, kérdezhetitek: az a szokásos 1500 forint 10 kiló alatt, a felett pedig tíz kilónként 500 forintot kell ráfizetni erre az összegre. De szerintem ez teljesen elfogadható, hiszen a kiszállítónak is meg kell élni valamiből.

Szóval, mint említettem, én a kisállat kellékeknél találtam meg, amit nem is tudtam, hogy kerestem. Amúgy nagyon sok jó dolog van itt, szóval nem egy valami lett betéve a kosárba. Elöljáróban annyit, hogy Bucky egy golden retriever, szóval nem pici kutya. Viszont nagyon jól nevelt, kutya suliba is jártunk vele meg minden hasonló. Szóval én egy deréköves futópórázt rendeltem és egy kisállat fésűt, mert szegényem borzasztóan sokat vedlik a nyáron.

A visszaküldésre is természetesen van lehetőség az esxpresszbolt.com-on, ha nem vagy elégedett a termékkel, vagy akármilyen más problémád akadt vele és ha ezt 14 napon belül észre veszed, feladhatod postán egy elállási kérelem kíséretében, és a teljes vételárat visszakapod. Erről bővebben a visszaküldés menü sorban olvashattok, ami az oldal alján van a fekete mezőben.

Mi nagyon elégedettek voltunk mindennel szóval erre szerencsére nem volt szükségünk, én csak ajánlani tudom ezt a weboldalt. Látogassatok el hozzájuk ti is bátran, titeket is vár ez a weboldal, az expresszbolt.com!