Ötpróba után üzleti angol nyelvtanfolyam

Ötpróba után üzleti angol nyelvtanfolyam

El sem tudom képzelni az életemet sport nélkül

A sport mindig is kiemelkedő szerepet játszott az életemben. Nagyapám versenyszerűen úszott, édesapám birkózott. Ebben nőttem fel, így egyértelmű volt, hogy nekem is lesz közöm a sporthoz. Szerencsére sosem akartak versenyzőt csinálni belőlem, így nem kellett irreális elvárásoknak megfelelnem. És megtapasztalhattam, milyen egy sportágat kizárólag a sportolás öröméért űzni. Jóformán mindenfajta mozgásformát szerettem. Sokáig úsztam, de szerettem futni és lovagolni is. Így valahogy adta magát, hogy előbb-utóbb az ötpróba világában kötöttem ki, és ezen a területen kezdtem el bontogatni a szárnyaimat. Nagyon sok szép emlékem köt az aktív sportolói időszakomhoz, bár most már kezdek átállni a hobbi szintű sportolásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sport vagy az ötpróba teljesen kikerül az életemből, egyszerűen csak máshová helyeződtek át a prioritások az életemben.

Így például jelenleg az üzleti életemre került a hangsúly. Elhelyezkedtem egy KKV-nál, és bár nagyon szeretek ott dolgozni, szűknek érzem a lehetőségeket. Szívesen átnyergelnék a nagyvállalati szférába, ehhez azonban fejlesztenem kell még egyet s mást magamon. Többek között a nyelvtudásomat. Éppen ezért mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes lenne beiratkozni üzleti angol nyelvtanfolyamra. A nyelvoktato.hu weboldalán olvastam bővebben erről a lehetőségről, és eléggé szöget ütött a fejembe, amit az oldalon találtam. Sőt, az olvasottak alapján azt is elképzelhetőnek tartom, hogy végül náluk vágok majd neki ennek a kalandnak. Nagyon szimpatikus és emberközeli hangvételt tapasztaltam meg az oldalon ugyanis, és nekem erre szükségem van ahhoz, hogy eredményesen fejlődhessek egy adott területen.

A sport mellé persze egy kis üzleti angol is jöhet

Márpedig a nyelvtanulás ebből a szempontból olyan, mint a sport: nagyfokú magabiztosság kell hozzá. A sport szerencsére fegyelemre szoktatott, így biztosan nem lenne problémám azzal, ha intenzíven rá kellene feküdnöm a nyelvtanulás témára. A sportból azonban már tudom, hogy a magabiztos szakmai felkészültséggel jár. Így addig én sem érezhetem magam nyeregben, amíg nincs meg a tudásom is ahhoz, hogy ne csak kézzel-lábbal mutogassak, ha angolul szólnak hozzám. Szeretnék tisztában lenne a legalapvetőbb szókinccsel és a legfontosabb tárgyalástechnikai kifejezésekkel. Úgy érzem, a helyzetem nagyjából hasonló a kortársaim helyzetével, akik eddig csak az iskolában tanultak angolt. Ha írni vagy olvasni kell, akkor hellyel-közzel jól meg tudom ragadni a lényeget, de a beszéd az már egészen más szkilleket kíván.

Én ugyanis szeretnék hiteles maradni azokban a szituációkban, amikor esetleg majd külföldi kollégával vagy ne adj’ isten partnerrel kell kommunikálni. Ezért is szimpatikus a nyelvoktato.hu üzleti angol nyelvtanfolyama, mert azt ígérik, a kezünkbe adják a szükséges tudást, hogy aztán az ilyen szituációknak magabiztosan állhassunk neki. Még az is eszembe jutott, hogy ha nagyon jól alakulnak a dolgok, pár éven belül talán saját vállalkozásba is foghatnék. És ehhez is nagyon hasznos, ha van kézzel fogható nyelvtudásom. A nyelvoktato.hu is figyelmeztet rá, mennyire fontos képben lenni az üzleti szavakkal kifejezésekkel, az üzleti nyelvvel ahhoz, hogy megfelelően tudjunk érvényesülni. Ha ugyanis félremegy valami az üzleti kommunikációban megértés problémájából fakadóan, az bizony súlyos összegeket vehet le a profitból. Akár teljes, egyébként nyélbe üthető üzletektől is el lehet így esni!

Lényeg a lényeg, úgy gondolom, az üzleti angol nyelvtanfolyam mindenképpen hasznos lenne a részemre. Kedvet és késztetést is érzek hozzá, akkor pedig miért ne próbálnám meg? Ugyanígy indultam annak idején az ötpróbával is, és milyen szép lett a végeredmény. Ezért most nagyon úgy néz ki, hogy belevágok ebbe a vállalkozásba, szurkoljatok – remélem, ez is jól sül majd el!