A sport a megoldás mindenre

A sport a megoldás mindenre

Nem vagyok az a típusú ember, aki megmondja mindenkinek, hogy mit csináljon. Azonban egy valamiben biztos vagyok, és az az, hogy az emberek lusták. Lusták ahhoz, hogy megtegyék azt, ami az álmaikhoz vezet, vagy éppen megoldják a problémájukat.

Vannak, akik strandtestre vágynak, de nem tesznek érte semmit, csak sajnáltatják magukat, hogy mennyi plusz kiló van rajtuk, mégis naponta tömik magukba a csokoládét. Ettől semmi nem fog jó irányba változni, ők is tudják, mégsem változtatnak az életmódjukon, cserébe kitalálnak rengeteg kifogást arra, miért nem sportolnak.

Mások azzal szenvednek, hogy egész nap ülnek az irodában, vagy éppen sérülés érte őket és fáj tőle valamilyen testrészük. Mégsem mennek el sportolni, pedig az segítene a fájdalmon. Én is tudom, milyen érzés, amikor egész nap ülök az irodában, és egy idő után rettentően megfájdul a hátam és a térdem. Azonban én véget vetettem a szenvedésnek, és eljárok sportolni. Jót teszek magamnak vele és a környezetemnek is, mert így kevésbé leszek nyűgös és morcos. Annak inkább csak a fáradtság lehetne az oka, de legalább addig sem fáj semmim.

Éppen ezért szoktam mondani a barátaimnak is, hogy nem hazugság az, hogy a sport sok mindenen segít. De vannak, akik mégsem értik meg, és csak fújják a magukét, hogy nekik erre nincs idejük, meg majd bevesznek valamilyen fájdalom csillapítót és még sorolhatnám a kifogásokat.

A sport az fontos, muszáj odafigyelnünk magunkra, különben súlyos problémákat okozhatunk magunknak, ha nem figyelünk oda az egészségünkre. Ha fáj valamink, az egy jel, hogy valamit nem jól csinálunk és változtatni kell rajta. A sport pedig megfelelő arra, hogy a fájdalmat elmulasszuk és még egészséges életmódot is folytassunk.

Kell ezt még magyarázni vajon?