Ha a nyelvtudásra is edzenél
A sport az, ami az utóbbi időben a leginkább ki tud kapcsolni. Egyfajta mentőövet jelent számomra – amikor túlcsordulnak a fejemben a gondolatok, és úgy érzem, ki kell szakadnom abból az állapotból, amibe épp kerültem, akkor minden esetben a mozgás az, ami segít. Nem mondom, hogy mindig egyszerű meggyőzni magam, hogy a sportot válasszam a céltalan telefonnyomkodás (mit nyomkodás, görgetés) helyett, de még sosem bántam meg, hogy a mozgás mellett döntöttem. Fordítva pedig megesett már párszor, ezért nem is szeretném többé ilyen helyzetbe hozni magam… A mentális és a fizikai egészségemnek is jót tesz a rendszeres mozgás – noha az ötpróbát nem állnám ki, de fitt vagyok.
Az agyam tornáztatására pedig a Hollywood Nyelvstúdió nevű helyet néztem ki, ugyanis szeretném felhozni az angolomat. Erről a helyről pedig nagyon jókat hallottam, de szerintem már az is magáért beszél, ha rápillantunk a hollywoodnyelvstudio.hu-ra, ami természetesen a weboldaluk elérhetősége. Még én sem voltam felkészülve arra, hogy milyen jól összerakott honlappal találom majd szembe magam. Annak ellenére, hogy rengeteg információt megosztanak az online látogatóikkal, mégsem hat rendezetlennek, zsúfoltnak az oldal, ez pedig az igényes megjelenésnek és a jól tagolt szekcióknak köszönhető. Szeretem, ha egy online felület amellett, hogy informatív, jól is néz ki, hiszen már ez ki tud építeni egyfajta bizalmat a leendő ügyfelekkel. A Hollywood Nyelvstúdiónál pedig – bármiféle túlzás nélkül – minden adott ahhoz, hogy egy világos folyamaton végigérve eljussunk a nyelvtudásnak azon szintjére, melyet célként tűztünk ki magunk elé.
Úgy gondolom, hogy a bemutatkozásuk és a leírásaik nagyon jól sikerültek, és elég egyértelműek, de természetesen további kérdés esetén bátran fordulhatunk hozzájuk. Több ismerősöm is megfordult már náluk, és hasonló tapasztalatokról számoltak be, mint az oldalon is megtalálható, elismerő vélemények írói.
A hollywood nyelvstúdió engem maximálisan meggyőzött, úgy gondolom, pont az ilyen helyekre van szükség manapság, ahol új megközelítéssel, az ügyfél igényeihez mérten alakítják a programot, ami elhozza a vágyott sikert. Ha te is szeretnél pozitív környezetben, a motivációt végig megtartva fejleszteni az angolodon, akkor jó választás lehet a nyelvstúdió. Hamarosan felveszem velük a kapcsolatot, és belevágok – ha te is így tennél, jó nyelvtanulást és sok sikert kívánok!