Addiktológia a függőségek kezelésére, szakemberekkel

Amikor egy karrier véget ér. az gyakran igen komoly lelki megterhelést jelent. Egy egykori sportolót különösen megviselhet, ha eljön az ideje, hogy lelépjen a színről, akkor pedig pláne, ha ez nem a kora miatt történik, hanem önhibájából, vagy sérülés miatt. Apám válogatott öttusázó volt, szinte csak a sportnak élt. Persze megvolt mellette a magánélete, elvégre anyukámmal is megismerkedett valahogy, de alapvetően a sport volt élete legfőbb mozgatórugója. Fiatal suhanc korától a legjobbak közé tartozott, és imádta csinálni. A mai napig kronológiai sorrendben a polcon van az összes érme, díja, oklevele, és minden egyebe. Viszont aki sportolónak megy, annak számolnia kell a visszavonulással is, azonban nagyon nem mindegy, hogy mikor. Apukám egyszer úgy megsérült, hogy az orvosok is éppen csak össze bírták rakni a térdét. Járni ugyan tud, de azt mondták, hogy ha újra sportolni kezd, akkor könnyen tolószékben találhatja magát. Valószínűleg ezt nem tudta soha feldolgozni, ezért kezdett el inni olyan mértékben, hogy már csak az Addiktológia segíthetett.

Amikor valaki italba fojtja a bánatát, akkor már nagyon komoly a gond. Apámnak közel másfél évtized kellett hozzá, hogy eljusson a folyamat végére. Először még nem mutatkoztak jelei, legalább is gyerekkoromból nem így emlékszem. Nem rémlik, hogy folyton piaszaga lett volna, vagy tántorgott volna esténként. Tisztességes családapa és nagyszerű edző volt, egy visszavonult élsportoló. De a saját gondolataival mindenki egyedül van a fejében, oda senki sem lát be. Végül a helyzet odáig fajult, hogy már nem lehetett tovább elviselni. Anyámmal sokat beszélgettünk erről, és szegény nagyon elkeseredett volt, már bármit hajlandó lett volna kipróbálni. Szóval az én feladatom lett utánanézni, hátha találok egy helyet, ahol ki tudják kezelni. Az Addiktológia komoly tudomány, nem szabad kóklerhez, sarlatánhoz fordulni helyette, mert lehet, hogy a végén több kártokoz, mint amennyit használ. Sorra bújtam a fórumokat, oldalakat, és többször is belefutottam egy családi vállalkozásba, akik terápiás módszerekkel igyekeznek rábírni az alkoholistákat a leszokásra. A magánklinikájuk egy csendes, vidéki településen van, kiváló környezetben a pihenéshez és a gondolkodáshoz.

Megmutattam anyámnak, és neki is nagyon tetszett; azt mondta, akkor is megéri tenni egy próbát, ah ezzel hozzá kell nyúlni a családi tartalékokhoz. Viszont egy fontos lépés még hátra volt: meggyőzni apámat arról, hogy szüksége van erre. Nem volt könnyű feladat, de ha a keresés az enyém volt, akkor ez már anyué. Ugyan nem voltam fültanúja a beszélgetésnek, de úgy tudom, apu nagyon összetört, és elismerte, hogy ez így nem mehet tovább, és beleegyezett a kezelésbe. Szóval innentől már csak ki kellett várnunk a következőnek induló kurzust, és elvinni apámat és anyámat. Mint mindent, ezt is házastársakként és párként oldották meg, anyu vele maradt a 28 napra, hogy támogassa (és esetleg faron billentse, ha meggondolná magát), ha esetleg az Addiktológia nem lenne elég. De az eredmény csodával volt határos, mire hazaértek, apu egészen megváltozott. Ennek már fél éve, és azóta se láttam, hogy akár egy kortyot is ivott volna vízen és üdítőn kívül. Az arca elkezdte visszanyerni eredeti formáját, és úgy összességében mint ember változott meg. Sose gondoltam volna, hogy lehetséges, de ha tudom, akkor már sokkal korábban előhozakodom az egésszel.