Öt próba amit a műanyag ablak kiáll, a fa pedig már nem

Öt próba amit a műanyag ablak kiáll, a fa pedig már nem

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor rájön, hogy felújításokra van szüksége. Nálam is eljött ez, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy a régi fa ablakunk nem hogy 5, egy próbát sem áll már ki. Nem csoda, az idő eljárt felette, már évekkel ezelőtt le kellett volna cserélni egy másikra, de sosem volt megfelelő a pillanat.

Most viszont úgy döntöttem, hogy le fogom cserélni az ablakokat. Minden felújítás előtt persze először online nézek utána az előnyöknek, a lehetséges költségeknek és itt szoktam azt is elolvasni, hogy miért jó nekem a felújítás, az ablakcsere, vagy bármi, amibe bele szeretnék kezdeni.

Az ablakcsere előnyeiről ezen az oldalon olvastam: http://muanyagablakom.hu/. Itt tudtam meg, hogy mi az, amit egy műanyag ablak tud, egy fa ablak pedig nem.

Az ablak ötpróbája

1, Az ablaknak kint kell tartania az utca zaját.

Egy fa ablak nem tud olyan jól szigetelni, mint egy műanyag ablak. Ha forgalmas helyen lakunk, akkor egy nem megfelelően hangszigetelt ablak akár az egész életünket megkeserítheti. A zajszennyezés nagyon komoly probléma, amit csak azok nem vesznek komolyan, akik csendes környéken élnek.

2, A szél kintre való, nem a lakásba.

A leggyakoribb gond, hogy az ablak a hideget beengedi, nem megfelelő a szigetelése, ezért a szél gond nélkül befúj, az ablak szelel és lehűti az egész lakást. Elég kellemetlen tud lenni nem csak a hideg, ami az ablak mellett bejön, hanem a hang is, ugyanis ha elég régi már az ablak, egy nagyobb szélvihar esetén kellemetlen hanghatással is járhat, ha besüvít a szél.

3, A meleg bentre való.

Az ablakcsere egyik leggyakoribb oka az, hogy az ablak hőszigetelése nem megfelelő, a lakók pedig az utcát fűtik. Ahogyan az ablak nem tartja kint a hideget, úgy a meleget sem tartja bent, Télen elég kellemetlen tud lenni, hogyha a fűtésünk csak azért megy, hogy az utcát fűtsük, hogyha a meleg nem marad bent, hanem kiszökik. Ennek sok esetben anyagi vonzata is van, hiszen emiatt sokkal magasabbra vesszük a fűtést, ami persze azt eredményezi, hogy magasabb lesz a rezsink.

4, A jó ablak télen fűt, nyáron hűt.

Szintén a hőszigeteléshez kapcsolódó probléma, hogy nyáron a hideg szökik ki a lakásból és a fa ablakok nem megfelelő szigetelése miatt a kinti meleg benyomul az otthonunkba, és hiába van légkondi, nem tudja lehűteni a lakásunkat.

5, A jó ablak szép, esztétikus.

Persze, biztosan vannak olyan fa ablakok, amik jól néznek ki, de szerintem a műanyag ablakok sokkal esztétikusabbak, sokkal jobban néznek ki és sokkal időtállóbbak is. A fa hiába van nagyon jól kezelve, akkor sem fog ugyanúgy festeni 10 év elteltével de a műanyag akár még ennél tovább is változatlan tud maradni.

A műanyag ablakok zaj és hőszigetelése is sokkal jobb, mivel, ahogyan a http://muanyagablakom.hu/ oldalon is olvastam, ezekben légkamrák vannak, amik sokkal jobban szigetelnek, mint a tömör fa. A szerkezete is úgy gondolom, hogy sokkal homogénebb, ezért szerintem kevésbé lesz huzatosabb, mint egy fa. Jobban tartja a meleget és a hideget, segít kizárni a környezet zajait, ezzel biztosítja a nyugodt pihenést.

Egyszer Lengyelországban nyaraltam, és a szállásunk egy építkezés mellett volt. Ezt persze nem tüntették fel a szállás leírásában, és mikor megláttuk, hogy hol van, eléggé aggódtunk, hiszen azt hittük, egy percet sem fogunk tudni aludni. Itt jöttem rá, mennyivel jobb egy műanyag ablak, mint egy fa. A szállás nagyon modern volt és jól felújított, az ablakok is pár éven belül lehettek cserélve, minden zavaró zajt kizártak.

Nagyon csendes volt a szobánk, pedig pont az építkezésre nézett, ahol egész nap munkagépek dolgoztak, de csak akkor hallottuk ezeknek a zaját, hogyha kinyitottuk az ablakot, vagy az erkélyre kimentünk. Minden zavaró zajt kint tartott az ablak.

Itthon viszont ha a szomszédban sír egy gyerek, az is beszűrődik a házba. Ez a Lengyel út döbbentett rá arra, hogy mennyivel jobban járok majd a műanyag ablakokkal. Végre rá is vettem magam arra, hogy jobban utánanézzek ennek, és elhatároztam, hogy most már ki fogom cseréltetni az összes ablakot itthon.