Egy sporteseményt is tönkretehet az eldugult lefolyó

Egy sporteseményt is tönkretehet az eldugult lefolyó

Az egyik barátom rendezvényszervezőként dolgozik, és a legutóbbi alkalommal egy sportesemény megszervezésére és lebonyolítására kérték fel, amire engem is meghívott. Amúgy is érdekel a sport, szívesen megyek el mindenféle meccsre, vagy versenyre, úgyhogy egyből igent is mondtam a meghívásra. Főleg azért, mert röplabda bajnokságról volt szó, és gyerekkoromban én is versenyszerűen röplabdáztam.

Én abszolút elégedett voltam a szervezéssel, minden nagyon gördülékenyen zajlott le. Nem volt túl nagy tömeg, sosem kellett túl sokáig sorban állni se a mosdónál, se a büfénél, se távozáskor. A rendezvény után fel is kerestem a barátomat, hogy gratuláljak neki a remek szervezésért. Ekkor elmondta, hogy nagyon megkönnyebbült, hogy minden probléma nélkül ment, ugyanis néhány nappal a rendezvény előtt olyan dugulás keletkezett a sportcsarnokban, hogy elkezdett visszaszivárogni a mosdókban a szennyvíz.

Nagyon nagy szerencséjére ismert olyan szakembert, aki hatékonyan meg tudta akadályozni a szennyvíz szivárgását, és rendesen, a megfelelő eszközökkel kitisztította a lefolyókat. Sajnos nem mindig elég a vegyszeres kezelés. Attól függően, hogy milyen jellegű a dugó, a vegyszerek néha többet árthatnak, mint használhatnak. A barátom pedig igazi profi, és tudta, hogy ilyenkor a duguláselhárítás ár mellékes, nem szabad a mester ember tudásán spórolni. Biztosra kell menni, és nagy nyomású pumpával kell megszüntetni a dugulást.

A megfelelő szakembert értesítve gyorsan megoldódott a probléma, ráadásul a duguláselhárítás ár sem volt túl magas. Én biztosan pánikoltam volna, ha egy ilyen jellegű kellemetlenséggel találom szemben magam, egy ekkora sportesemény kivitelezésénél. Még jó, hogy nem én voltam a szervező, hanem a barátom.